Közúti elsősegélynyújtó tanfolyam és vizsga

Az egészségügyi alapképzettséggel nem rendelkező és/ vagy a szervezett egészségügyi ellátás keretein kívül tevékenykedő segélynyújtó alapszintű BLS-teendőit az 1. ábra foglalja össze.

 

Amennyiben összeesettet lát:

0. Győződjön meg arról, hogy nem áll-e fenn olyan  külső körülmény, ami Önre, illetve az áldozatra súlyos járulékos veszélyt jelentene. Amennyiben ilyen fennáll:

 

1. Az áldozat hangos megszólításával  („Mi történt? Segíthetek?”)  és egyidejű kíméletes megrázásával ellenőrizze annak reakcióképességét.

 

1.1. Ha bármilyen reakciót észlelt az erőteljes ingerekre, a beteg él. Csak akkor és annyira mozgassa, amennyire a helyzet szükségessé teszi. Képességei szerint tájékozódjon állapotáról, ha szükségesnek látja,  ajánlja fel segítségét és végezze el a szükséges teendőket. Ha erre nem képes egyedül, kérjen megfelelő segítséget. A segítség megérkezéséig maradjon az áldozat mellett és rendszeresen ellenőrizze állapotát.

 

1.2. Ha nem észlelt semmiféle reakciót, haladéktalanul kiáltson segítségért, megteremtve annak lehetőségét, hogy szaksegítséget hívathasson valakivel anélkül, hogy az áldozatot magára kellene hagynia.

 

1.3. Ezzel egyidejűleg szabadítsa fel az áldozat légútjait. Csak akkor kell az áldozat szájüregébe nyúlnia, ha a körülmények azt nyilvánvalóan szükségessé teszik (pl. szemmel jól látható, a légzést akadályozó  idegentest vagy hányadék eltávolítása érdekében). Pusztán az eszméletvesztésből fakadó légútelzáródás veszélyét egyszerűen megoldhatja a fej kíméletes hátrahajtásával és  az áll előreemelésével. (Laikus segélynyújtói szinten nem kell számolnia a nyaki gerinc esetleges sérüléseivel, mivel ezek előfordulási valószínűsége keringés légzésleállás  során csekély, és a légutak egyszerű átjárhatóvá tételének elsőbbsége van más, nehezen elsajátítható és készség szintjén tartható, bonyolult technikával szemben.)

 

2. Az így szabaddá tett légút mellett a beteg mellkasa felé fordított fejjel szorosan hajoljon az áldozat arca elé és max. 10 másodpercig

Normális légzésnek csak a nem nagyon gyér (gyakorlatilag a 10 másodperc alatt legalább kétszer észlehető), nem feltűnően, görcsösen erőlködő és nem csupán hörgésnek tűnő légzés tekinthető. Nagyon gyakori ugyanis  a keringésleállás során az ún. agonális vagy terminális légzés, amely a vérellátás nélkül maradt nyúltvelő utolsó reakciója, ami nem biztosít hatásos légzést, ugyanakkor megzavarhatja fontos döntésében az ellátót.

 

2.1. Amennyiben biztos abban, hogy az áldozat normálisan légzik, ugyan eszméletlen, de keringése pillanatnyilag kielégítő. Ellátása  mindenképpen szaksegítséget igényel, ezért gondoskodjon mentőhívásról  (104). 

Ha ehhez az áldozatot magára kell hagynia, helyezze olyan helyzetbe, amely megakadályozza nyelve visszacsúszását (lásd később!). Ugyancsak ebbe a stabil oldalfekvésbe kell fordítania azt az eszméletlen beteget,  aki hány(t) és ezért fulladás veszélyezteti. Egyébként az 1.3. pontban leírtaknak megfelelően tartsa szabadon a légutakat és ellenőrizze folyamatosan a légzést.

 

2.2. Ha nem észlelt normális légzést, feltételezhető a keringésleállás is. Ha eddig még nem történt meg, haladéktalanul hívjon, optimális esetben hívasson mentőt (104).

 

2.3. Normális légzés hiányában működő keringés sem lehetséges, ezért  azonnal meg kell kezdeni a mellkaskompressziókkal annak pótlását. Tekintettel arra, hogy a felnőttkori keringésleállások  döntő többsége szíveredetű és bekövetkeztekor a szervezet tartalmaz még néhány percre elegendő oxigént, ezért mellkasi kompressziókat kell először kezdeni.

 

2.3.1. Az újabb megfigyelések igazolták a folyamatos, minél ritkábban megszakított kompressziók fontosságát, ezért 30 kompresszióból álló sorozatokat kell végrehajtani. Hangsúlyt kell helyezni a megfelelő és  szünetmentes technikára. Helyezkedjen el a hanyatt,  kemény alapon fekvő áldozat mellett, annak válla magasságában, ahonnan egyaránt elérheti a mellkast és  a fejet. A megfelelő kompressziós kéztartás helyének felkeresésére* és felvételére** igaz:

  A megfelelő nyomási terület a mellkas középvonalában, a mellkas alsó felén (kb. a férfi mellbimbók magasságában) van.

 

A kompresszió üteme változatlanul kb. 100/min. Helyesen végezve a szabályos és legkevésbé fárasztó mozgás  egy, a csípőízületben végzett előre-hátradőlő, harmonikus és egyenletes mozgás, amely a végig nyújtott karok  által továbbítva a mellkas körülbelül azonosan rövid ideig való lenyomását és teljes felengedését eredményezi.

 

A kompresszió mélysége igazodjon ugyan a mellkas  ellenállásához, de legyen elegendő erősségű (irányérték:  4–5 cm, illetve a mellkas kb. egyharmadnyi mélysége).

A lenyomást követően engedje a mellkast rugalmassága folytán teljesen visszatérni a kiindulási helyzetbe,  anélkül, hogy közben elemelné kezét a mellkasról.

A tapasztalatok szerint megfelelő módon végzett hangos számolás valószínűleg hasznos a kellő kompressziós  frekvencia és egyenletes ütem felvételénél, valamint segítheti a végzett kompressziók számának követését is.

 

2.3.2. A harminc kompresszió végrehajtása után pótolja a légzést 2 befújással. Az eszköz nélküli lélegeztetésre két alapvető technika ismeretes: a szájból szájba, illetve a szájból orrba történő befújás. Az ILCOR és az ERC első helyen a szájból szájba lélegeztetést ajánlja,  ugyanakkor hatásosnak fogadja el a Magyarországon tradicionálisan jobban elterjedt és szélesebb körben oktatott szájból orrba módszert is; noha az – talán könnyebb gyakorolhatósága ellenére – valós körülmények  között akár nehezebben végrehajtható is lehet. Jelenleg nincs elegendő bizonyíték arra, hogy valamelyik módszer elsőbbségét ajánlhassuk. Az 1.3. pontban leírt fejhátrahajtással szabadítsa fel a légutakat; a befújásra  szánt arcnyílást tegye szabaddá, miközben a másikat  zárja le a megfelelő módon. Vegyen szokásos mélységű lélegzetet. Száját illessze olyan szorosan a beteghez, hogy ne maradjon rés ajkai és annak arca között, majd fújjon a betegbe. Ezután fejét a beteg mellkasa felé fordítva vegyen szokásos mennyiségű levegőt, miközben ellenőrizze, hogy a beteg mellkasa visszasüllyed-e, illetve kiáramlik-e az előbb befújt levegő. Ismételje meg a folyamatot még egyszer.

 

A két kb. 1 másodperces, szabályosan végrehajtott  lélegeztetési kísérletnél befújásonként kb. 500–600 ml (a mellkast láthatóan megemelő mennyiségű) levegőt  juttasson be. A hatásos lélegeztetés során észlelhető mellkaskitérés  egyaránt igazolja a technika helyességét és a légutak  átjárhatóságát. Hiányzó mellkasemelkedés és a befújás  alatt észlelhető mellékzajok esetén elsősorban a légútfelszabadítás és a tömítés elégtelenségére gondoljon, és a továbbiakban igyekezzen azt korrigálni.

 

(Ha úgy találja, hogy képtelen a beteget lélegeztetni,  végezze legalább a mellkaskompressziókat, mivel rövidtávon a csupán kompresszióval végzett BLS is mutat  hatékonyságot.)

 

Felnőtt-BLS (valamint az egy évnél idősebb gyermek  laikus ellátók által végzett ellátása) során a kompreszszió és lélegeztetés aránya – a segélynyújtók számától függetlenül – 30:2.

Törekedni kell a váltások során az időveszteség minimalizálására.

 

Speciális célcsoportok kivételével laikus segélynyújtóknak csak az egy segélynyújtó által nyújtott segítség  oktatandó. – Képzett hivatásos ellátók közül is csak azok vállalkozzanak páros munkára, akik a technika pontos uralása mellett megbízhatóan, időveszteség nélkül képesek összehangolni tevékenységüket.

 

A helyszínen tartózkodó másik segélynyújtó inkább  kifáradás esetén váltsa fel társát, ami a hosszabb kompressziósorozat miatt fárasztóbbá vált BLS miatt 1, legkésőbb 2 perc múlva törvényszerűen szükségessé is válik.